Hetey Katalin és Konok Tamás számos kiállítás résztvevője volt már. Sokszor állítottak ki együtt érdekes párhuzamban megjelenítve a két műfaj jellegzetességeit egyéni ízzel, belső tartalommal úgy, hogy mindkét művész autonóm személyiség maradt. Hosszú alkotói pályájuk eredményeivel nemcsak a magyar, hanem az egyetemes művészettörténet részévé is váltak. Mindketten hallatlan precizitással és a technikai tárházak sokaságával oldották meg feladataikat, kutatva a tér és a sík, a mozgás és nyugalom, valamint az idő és tér problematikáját. Ezen a kiállításon különleges élményt adhat majd a látogatónak a kiállítótér nagy tereiben a kiállított 65 festmény és 57 szobor párbeszéde.

Konok Tamás

Kossuth-díjas festő- és szobrászművész. A magyar festészetben és relief épületszobrokban a geometrikus absztrakció markáns képviselője, aki gyakran megküzd a művészet értelmének témájával, ugyanekkor színezett, vékony vonalakból építkező alkotásai lírai oldottságot jeleznek.

Felsőfokú tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte, mestere Bernáth Aurél volt. Pályájának kezdetén figurális stílusban alkotott, de már 1958-ban párizsi ösztöndíjának idején próbálta összeegyeztetni a természetelvű és az absztrakt stílust. Egy évvel később, következő párizsi látogatásától kezdve főleg vonalra építő monotípiákat készített, melyek szerkezete a kollázsokéhoz hasonlatos.

Az 1970-es évektől kezdve az ő művészete is elszakadni látszott a magyarországi konstruktivista hagyományoktól. A konstruktív vonal egyfajta állandóságot jelent Konok Tamás művészetében. Nagyon fontos az ő művészetében, hogy nemcsak a festészet, hanem az építészettel összefüggő jelenségek kutatása felfedezése , problematikája összefüggéseinek feltárása is felvállalt területe munkásságának, melyet nemcsak a hazai , hanem a nemzetközi – főként a francia - művészvilágban is elismeréssel díjaztak

Ösztöndíjak, díjak
• Hantington Hartford Alapítvány ösztöndíja (1963)
• L'Ordre du Mérite lovagja (1997)
• Kossuth-díj (1998)
• Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004)

Hetey Katalin (1924-2010)

Kossuth-díjas festő- és szobrászművész. 1942-1947 között Szőnyi Istvánnál tanult a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. 1947-től 1956-ig a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban tanított. Olaszországi tanulmányútja után 1957-ben Párizsban telepedett le.

Képei egyszerű, zárt, mértani formákból építkeznek, melyek felosztásával, mozgatásával változatos formarendszert alakít ki. A festészetben jutott el a térproblémák plasztikus kifejezéséig, s onnan a szobrászatig. A képein érlelődő művészeti elveket vitte át a teljes plasztikai megformálás területére. A természet, az anyag, a struktúrák és a forma elemzéséből kiindulva tér és test, teljesség és üresség, mozgás és változás, egység és sokféleség, idő és tér összefüggéseinek, rész és egész viszonyának a vizsgálatával foglalkozott, s valamennyi általa művelt műfajban kiteljesítette elgondolásait.

Pályája első 10 évében festészetét a látványból kiinduló és a jelenségek egészét intuitív érzetekké formáló alkotásmód jellemezte, ahonnan az ötvenes-hatvanas évek fordulójára az absztrakt festészethez érkezett. Képeinek érzéki, érzelmi és formai gazdagsága, színeinek kifejezőereje bizonyítja, mennyire fontos volt számára a valóságból szerzett, közvetlen inspiráció, s ahogy később szobrászatában is, a tapasztalt világ, a valóság komplex átlényegítése. Előbb a vonal és a szín asszociációs telítettsége, majd a látvány egészének tiszta költészetté formálása, a természet lényegi karakterét kifejező, finom belső arányokból kibontakozó, érzelmeken és értelmen átszűrt organikus struktúra foglalkoztatta, végül a változó egész kimeríthetetlen gazdagsága.

1963 és 1964 között ösztöndíjasként az USA-ban élt. Dolgozott a győri, a nagyatádi művésztelepen.
A geometrikus szobrászat egyik utolsó nagy alakja plasztikáiban a használt anyagok (bronz, vas, acél stb.) anyagszerűségének megtartása mellett, organikus és geometrikus struktúrák térbeli és síkban történő mozgását, a rész és az egész viszonyát, mozgás és energia összefüggéseit vizsgálja. Szobraiban, grafikáiban meghatározó kompozíciós elem a pozitív és a negatív formák ellentéte és az ebből adódó fény-árnyék hatás. 2009-ben kapott Kossuth-díjat.